Irodai munka Budapesten

Az országban, a legtöbb helyen csak olyan diákmunka lehetőségeket talál az ember, ahol jóformán „pusztán” a pénzért dolgozik a „gyerek”, mivel most komolyan – egy árufeltöltő, gyorséttermi munkát hol fog tudni hasznosítani egy egyetemi hallgató később a munkás évei során? Személy szerint engem ez tartott vissza attól, hogy dolgozni menjek. Egyszerűen feleslegesnek tartottam, hogy egy egész nyarat átgürcöljek egy kis zsebpénzért, olyan áron, hogy közben tüdőgyulladást kapok a mirelit osztályon, vagy sérvet árufeltöltés közben, vagy idegbaj a gyorsétteremben.
HR-t tanulok egyébként, és mindig is irodai munkát szerettem volna végezni. Nem is feltétlenül a kényelem miatt, hanem a hasznosság miatt is úgy döntöttem, hogy ehhez köthető diákmunkát vállalok, ha vállalok. A vidékkel ellentétben ilyen diákmunka Budapest különböző kerületeiben található, s bár az volt a terv, hogy csak év közben dolgozom az irodában, végül úgy döntöttem, hogy fent maradok, és nyáron is folytatom a munkát.
A 11. kerületben dolgozom, kellemes munkakörnyezetben, a kollégáim segítőkészek, sokat segítenek. Bár most még csak diákmunkának megfelelő feladataim vannak, azaz adminisztrációs munkákat végzek, de megbeszéltem a főnökömmel, hogy az egyetemre kellő szakmai gyakorlatot itt végezhessem, azaz nem csak munkát kaptam, hanem tapasztalatszerzési lehetőséget is, és ha minden jól meg, akkor itt folytatom majd főállásban a diploma után. Ráadásul ha mindez nem lenne elég: sokkal jobban keresek, mintha bárhol máshol dolgoznék. 1350 forint az órabérem.

Add a Comment